- Máris mész? – hallatszódott volt osztálytársam vinnyogó hangja.

- Igen. Egy fontos ügyfelet veszíthetek, ha most azonnal nem indulok! – pillantottam rá karórámra és egy vigyor kíséretében intettem a többieknek. – Sajnálom, hogy ilyen korán lelépek, de mennem kell – mondtam, miközben már az ajtó felé vettem az irányt.

- Nem gondoltam volna, hogy pont te leszel üzletember, aki épphogy átesett minden tantárgyból. – Egy jól ismert mély hang ütötte meg a fülem, alig pár méterre a kijárattól.

- Sose lehet tudni, hogy mit hoz a jövő! – mondtam vigyorogva és elsétáltam mellette.

A friss levegőre kiérve megcsapott a hideg szél, ami egyre inkább akarta lekapni a fejem a helyéről, mint kellett volna. Viszont a fullasztó melegtől és az idióta társaságtól megszabadultam. Egy hosszú sóhajt engedtem meg magamnak, közben egy fekete autó felé közelítettem. Nyakkendőm, meglazítottam útközben és kiszabadítottam nyakam az ing szorítása alól.

- Mi a faszomért kellett eljönnöm egy ilyen szarságra? Eleget bámultam a suliban őket, hát nem okoztak már épp elég kellemetlen emléket ezek az idióták nekem? Egy pohárral ittam, de ezért kár volt beleölni a pénzt – morogva beletúrtam a hajamba, mikor a jól ismert autóhoz értem.

- Hogy érezte magát, Főnök? – Erre a kérdésre villámokat szórt a szemem és egy „halott vagy, ha még egyszer ilyet kérdezel” nézéssel adtam tudtára, hogy ne érdekelje.

- Irány haza! – jelentettem ki és épp bevágódtam volna a kocsiba, mikor egy másik mély és nyugodt hang hallatszódott egész közelről.

- Van még egy üzleti vacsorája. Ha befűzi az öreget, akkor haza mehet – suttogás. Ez a tett sok emléket idéz fel bennem. Például azt a forróságot, ami teljesen átjárja a testem akárhányszor hozzámér. Sőt, nem is kell, hogy megérintsen, elég ha ül egy helyben és a szemeivel vizslat, miközben kiverem magamnak. Azok a kék szemek, amik nyugodtságot tükröznek, akármilyen bonyodalomba is keverem.  Mikor a vágy kezdi felemészteni a testét és alig várja, hogy bennem lehessen zöld is megcsillan a szemében. Viszont én azt az erős kobaltkéket szeretem, mikor nincsenek határok és akár éjjelt nappallá téve csak szexelünk és olykor eszünk, csak a látszat kedvéért és, mert Eric akaratos a helyes táplálkozással kapcsolatban. Habár azt nem értem, hogy olyankor mért engem használ asztalként.

Testemet jól eső borzongás járta át, ahogy lassan megfordultam. Azonnal magamhoz húztam tarkójánál fogva és megcsókoltam volna, ha nem állít meg a kezével. Most komolyan kézen csókoltam?

- Szeméét… - Néztem rá morogva. A szemei teljes nyugalommal villantak meg a sötétben.

- Előbb az üzleti vacsora – jelentette ki, miközben farkasszemet néztünk egymással.

- Ch, nem érdekel. Most nincs hozzá kedvem. Mondd meg az öregnek, hogy sürgős dolgom akadt és megtartjuk máskor a találkát! – Parancsoltam rá és már fordultam is az autóhoz. Egy kéz visszarántott, majd hevesen elkapta egy száj az ajkaimat. Egy nyögés szökött fel belőlem, mikor rá kényszerített, hogy kinyissam számat. Hátam tompán puffant a kocsi ajtajának, ezzel becsukva azt.  Kezeim a két test közé szorultak, mire megmerészeltem kicsit eltolni magamtól. Szinte már fojtogatott a levegőhiány a meglepett csóktól. Próbáltam szinkronizálni a légzésem Erickével, ami csak nehézségek árán jött össze. Az agyam teljesen kitisztult és csak a vér futott keresztül rajta. Teljesen felhevült testemnek a hideg szél kész élvezet volt. Mikor már azt hittem, hogy elenged épp vettem egy mély lélegzetet és ismét durván rám tapadt.

Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de valami isteni volt!

Szaggatott lélegzetvételek közepette hallottam a hangját.

- A többit, akkor ha befűzted az öreget – mondta ismét olyan hangnemben, mintha ez a csók rá nem is lett volna semmilyen hatással. Kezével egy zsepit nyújtott felém, miközben kárörvendő mosoly kúszott ajkaira. – Töröld le… - Nem is kellett kimondani, tudtam, hogy mire érti. A szél kezdte kifújni átnedvesedett ajkaimat.

- Tíz perc alatt lerendezem az öreget – mondtam és becsaptam magam után az ajtót.

- Ryuu! Indulj! – adtam ki a parancsot sofőrömnek, akit szinte már sajnálok, azért amiket végig kellett néznie és hallgatnia ebben a kocsiban vagy épp a közelében.

- Felvásárolom a cégét, viszont maradhat igazgató és mi nem szólunk bele az ügyeibe, míg sínen mennek az üzletek. – Volt egy kis vita drága üzlet partneremmel, de végül közös nevezőre jutottunk az én javamra leginkább, csak ezt ő még nem tudja.

- Ajánlom, hogy rendesen kielégíts, Eric – dünnyögtem, ugyan is felállt farokkal kellett egy üzletet nyugodt hangnemben végig ülnöm és ésszerű érvekkel alátámasztanom állításom.

- Ez csak természetes! – Arca maga maradt a higgadtság. Sofőröm elképzelni se tudhatta azt a durva oldalát ennek a fekete hajú szex istennek, amit csak nekem mutat meg, kitudja már mennyi ideje.

Persze ez mind szép és jó, de nem volt mindig ilyen zökkenőmentes a kapcsolatunk. A létező összes problémát sikerült felsorakoztatnunk kapcsolatunk elején, amit csak lehet a világban. Vegyük például azt, hogy eleinte apám jobb keze volt és az én felügyelőm. Ismerősnek tűnhet a helyzet, még a mangákban is előfordul az ilyesmi. Van egy yakuza fiú és beleszeret az apja drága jobb kezébe. Nem, ez nem azt jelenti, hogy belezúgtam, mint egy szerencsétlen a gödörbe, miközben háromszázas betűmérettel van kiírva, hogy építkezési terület! Sőt, eleinte nagyon is rühelltem a személyiségét. Őszintén, egy igazi nyálgépnek tartottam, aki ugrik apám minden egyes szavára. Valójában még mindig azt tartom róla, hogy benyal a fateromnál. Erről jut eszembe! Nekem hányszor csinálta már! El se tudjátok képzelni, hogy mennyire…

- Remélem, nem beszélsz hülyeségeket az olvasóknak – Olyan jól eső borzongás söpört végig a testemen, hogy egy száraz orgazmusnak tudhatnám be. Nem kellett sokat várnom és máris megéreztem, ahogy végignyal a nyakamon. Akaratlanul sóhajtottam és kúsztam közelebb a férfihoz.

Amilyen gyorsan csak lehetett a ruhák eltűntek rólunk, mihelyst beléptünk a lakásba. Még szerencse, hogy egy jó ideje már nem a szülői házban lakom. A hálóig már nem jutottunk el, csak a nappaliban lévő kanapéig.

- Ügyesen kitartottál az osztálytalálkozón és az üzletin is. Itt a jutalmad – suttogta a fülembe, miközben rászorított a nemesebbik részemre. Nem kellett sok és el is mentem.

Ajkaim elváltak egymástól és úgy pihegtem, miközben égető vággyal a szemeimben néztem Eric kékjeibe.

- Ezért nagyobb jutalmat is megérdemelnék – kezdtem rekedtes hangon.

- Sajnálom, de azt ma nem lehet. Ugye nem felejtetted el a holnapi napot? – kérdezte, miközben folytatta a nyakam csókolgatását.

- Engem a most érdekel. A holnap az várhat… nghn… - Próbáltam nem hangosan felnyögni, mikor megtalálta az érzékeny pontot a fültövemnél és harapdálni kezdte.

- Igazán sajnálom, de majd utána bepótoljuk. Most csak ennyit tehetek. – Amint a mondat végére ért, éreztem ahogy belém nyomul egyik ujja ott lent. Kicsit kényelmetlen volt az elején, majd ahogy hozzászoktam több kellett.

- Tudod, hogy ez nem elég… Neh kíséhrtsd a shorsod… - Az utolsó pár szó már nehezemre esett, mikor megtalálta azt a pontot, amitől a fejem hátra esett és szemeim becsukódtak.

- Már akkor megkísértettem, mikor hozzád kötöttem az életem. Bár ezt gyakorlatban még nem tettem meg szóval…

Jelen pillanatban azt se tudtam hol vagyok. Még szép, hogy nem fogtam fel, hogy mit is akar ezzel mondani.

Minden mozdulattal leállt.

- Nyisd ki a szemed – kérte mély hangján.

Csalódottan nyitottam ki őket, de mikor megláttam Eric kezében a kis ezüst dobozkát, szám tátva maradt.

- Mit akarsz te- - „azzal” lett volna a mondatom vége, de már akkor baromságnak tartottam megkérdezni, mikor az első betűt kiejtettem. Elég váratlanul ért a dolog, ráadásul kéjmámorban fekszem alatta.

Csak mosolygott le rám a félhomályban. A kevés fényben még szexibben nézett ki ahogy rövid, gesztenyebarna haja ziláltan tapadt homlokához.

- Hogy szúrhattad pont ezt a pillanatot ki, te ütődött? – ingattam fejem, amennyire a helyzet engedte. – Megkérdezed még ma vagy megvárod, míg kihűlök? – Erre csak elnevette magát.

- Nagyon remélem, hogy igent mondasz. – Nyitotta ki a kis dobozt. – Bár holnap szerettem volna ezt megtenni, édesapád előtt, de már nem bírtam várni. – Lassan kifújta a levegőt.  – Kazuharu Fuwa, megtennéd, hogy hozzám kötöd véglegesen az életed?

Ennyire még nem tetszett a nevem, mint ahogy Eric szájából hangzott.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy jutalmat kapok ma! – karoltam át nyakát vigyorogva.

- Akkor a válaszod..? – kérdezte még mielőtt egymás szájára tapadtunk volna.

- Természetesen, igen! – szüntettem meg azt a maradék teret is köztünk.

A történtek után aludni se hagyott még egy jó ideig, amit nem bántam, bár a kérésemet még mindig nem teljesítette. Az volt a kifogása, hogy nem szeretné, ha ne adj isten nehezemre esne a séta.

- Jó reggelt!

Ahogy kinyitottam szemeimet csillogó kékekkel találtam magam szembe. Azt az apró zöld csillogást pedig nem tudta elrejteni.

- Milyen makacs vagy, pedig te is szeretnél már bennem lenni – Tettem kezem arcára.

- Nem tagadom – Fonta ujjait enyéimre. – De nem szeretném, ha apád előtt furcsán kellene járnod.

- Nyaligép… - vigyorogtam rá, majd felültem azzal a céllal, hogy veszek egy forró fürdőt. Nem kellett sok, hogy visszarántsanak az ágyra a beszólásom miatt.

- Ez viszont nem igaz. – Ingatta a fejét rosszallóan, miközben kezeit fejem mellé téve támasztotta meg magát. – Ma mindent felteszek egy lapra és elmondom apádnak a helyzetet.

- Óó… - néztem rá meglepődve. – Szóval ezért akartad előtte oda adni a gyűrűt? Én meg azt hittem, csak hülyéskedsz.

- Ilyennel nem hülyéskednék  - mondta azzal a komoly tekintettel, amit a végleges elhatározásánál szokott mutatni.

Mosolyra húztam a szám és lerántottam magamhoz fejét.

- Már alig várom! – mondtam, majd birtokba vettem ajkait.

Nyílt a kocsi ajtaja, én pedig félelem nélkül léptem ki rajta.

- Váá, már szétfeszít az izgalom, hogy milyen képet fog vágni az öreg – vigyorogtam a főkapura nézve, ami lassan kinyílt.

- A szadizmusod hagyd el egy időre, oké? – sóhajtotta mellettem az az ember, aki ma ezt biztos megadatja nekem, ugyanis miatta fog falfehérré válni az apám. Legalábbis részben.

- Üdv itthon, fiatalúr!

Emelt fővel lépkedtem végig, a család tagjai között, ahogy üdvözöltek. Kiskoromtól kezdve erre lettem tanítva, így határozott léptekkel jutottam el a nappaliig.

- Kazuharu! Gyakrabban is jöhetnél! – Jött felém édesanyám, amint kinyílt az ajtó és meglátott. Arcomnál fogva magához húzott és megölelt.

- Szia, anya! – mondtam egy kis mosollyal. Bár imádom őt, és gyakrabban is jönnék, ha nem lenne egy mogorva férje, aki –

- Látom, néha napján azért eljutsz ide is a rengeteg dolgon mellett – közölte velem apám, mindenféle üdvözlés nélkül.

- Jöttem volna előbb is, de meg kellett fűznöm pár új ügyfelet – vontam vállat, majd beljebb léptem.

- Drágám, hagyd már szegény fiút!

Anyám dorgáló hangjára csak fújt egyet és elfordult. Sóhajtva pillantottam fel Ericre, aki csak faarccal állt mellettem.

Vajon mikor akarja felhozni „azt” a témát?

Nem volt sok időm ezen gondolkodni.

- Elnézést kérek, hogy csak így közbe szólok! – szólalt meg hirtelen. – Fontos bejelentenivalóm lenne, ami a fiúkkal kapcsolatos. – Akaratlanul is mosolygásra rándult a szám.

Állj le! Vágj pókerarcot, míg a helyzet úgy kívánja! – Próbáltam magam lenyugtatni, kevés sikerrel.

- Sajnálom, hogy még csak most közlöm – hajolt meg, amit meglepődve néztem -, de már egy ideje komoly kapcsolatot ápolok Kazuharu-sannal.

Legtöbbször csak Kazunak hív vagy máshogy rövidíti. Olyan régen hívott a teljes nevemen, de még, hogy illedelmes formába is tette… - Akaratlanul is belevörösödtem.

- Mégis miféle komoly kapcsolatban? – kérdezte felemelt szemöldökkel apám.

- Akár ön és az Úrnő – jelentette ki, mindenféle félelem nélkül.

Próbáltam higgadtan viselkedni, de éreztem, hogy a fejembe száll a vér és nehezemre esik egyenesen állni.

- Egyenesedj fel, nem kell meghajolnod. Ez pontosan mióta is tart?

- Lassan két éve – mondta, mire végre felemelte fejét.

- Szóval, mióta a gondjaidra bíztam őt – nézett Eric szemeibe. – Ha tudom, hogy elcsábítod, akkor nem teszem melléd.

Amint felfogtam a mondatot apámra néztem, aki rám meredt.

- Mi van? Ez az én hibám? – keltem ki magamból, mire anyám sóhajtva szólalt meg.

- Fiúk! Ne veszekedjetek – mondta könnyed hangnemmel. Sose értettem hogy képes egy ilyen csodás nő, mint ő apám mellett maradni.

- Uram! – Mindenki felfigyelt a mellettem álló személyre. – Nem tagadom, hogy elcsábított, bár ezt nem szándékosan tette. A viszonyunk, csak két éve vette kezdetét, de én már előtte is csodáltam a fiatalurat.

Szemeim tányérnyira nyíltak. Ezt nekem sose mondta.

- Arra szeretném kérni önöket, hogy fogadják el a kapcsolatunkat! – Ismét meghajolt, amire már én jöttem totál zavarba.

Hallottam anyám kuncogását, mire apám csak sóhajtott.

- Való igaz, hogy te volt a legmegbízhatóbb jobb felem. Ezért is bíztam a fiamat a gondjaidra. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz. – Beletúrt a hajába és vállat vont, amit én még sose láttam tőle. – Mondhatnék bármit, ti már elköteleztétek magatok, ahogy látom. – Irányította a szemeit a derekam magasságába. Hirtelen lenéztem a kezemre. Eddig mintha nem is tudtam volna, hogy ott van, érezni kezdtem a gyűrű súlyát, majd másik kezemmel megfogtam.

- Talán egy mogorva öregember vagy, de a szemeid semmi nem kerüli el – mondtam mosolyogva nézve a kezemre.

- He? Így kell beszélned velem?

- Szívem! – rótta meg anyám.

- Rendben van. Semmi ellenvetésem. Nekünk is van egy hírünk, ha már ti csak így közlitek a tiétek. – Sétált oda anyámhoz, hogy hátulról átölelje és hasán összekulcsolja kezeit.

Csak pislogtam, azon a jeleneten, ahogy mosolyogva egymásra néztek.

- Mii? – jutott el a tudatomig. – És mégis hányadik hónapban vagy? – kérdeztem totál ledöbbenve.

- Kicsit több, mint három hónapos – nézett rám mosolyogva anyám. – Mielőtt kérdeznéd kisöcsikéd lesz.

- Őszintén gratulálok hozzá! – Sétált szüleimhez Eric.

- Ha már ezt is tudjátok, akkor igazán elújságolhattátok volna – mondtam kis féltékenységgel.

- Nem mintha, te elmondtad volna a kapcsolatod Eric-kel! – nézett apám szúrós szemekkel.

- Az más! Ezt nem lehet csak úgy elmondani! – tártam szét karjaimat. – Nem lehet csak úgy a szüleim elé vetni, hogy „ja, egy pasi a szeretőm, aki nem mellesleg a legnagyobb bizalmasod volt” – affektáltam, nem túl felnőttesen.

- Fiúk! Ne ezen akadjatok fent. Tisztára apja-fia. Gondolom nehéz döntés volt így is, hogy beavassatok minket. Viszont örülünk, hogy rávettétek magatokat. – mosolygott édesanyám, ami hatására abbahagytam  a grimaszolást is.

- Valójában azt reméltem, hogy apa bosszankodni fog rajta és hulla sápadt lesz a dühtől, undortól vagy valami – engedtem ki egy csalódott sóhajt.

- Kazuharu! – szólalt meg anyám bosszúsan.

- Bár a fiam vagy, de azt mégse mondtam el neked, hogy anyád előtt voltak férfi partnereim is. – vont vállat.

- Igen-igen. Tudtam, hogy most ezt… Mi? – kaptam fel döbbenten a fejem és anyára néztem a „Te tudtad?” fejjel, amire csak bólintott.

- De végül elnyertem a szívét! – mosolygott fel apámra, aki még mindig a háta mögött állt, miközben átölelte.

- Úgy bizony! – adott egy puszit az arcára.

- Azt hiszem, most jobb, ha megyünk.  – fordultam meg, miközben Ericre néztem jelezve indulási szándékom.

- Dehogy mentek, maradtok éjszakára – szólalt meg anyám, mire máris mögöttem termett. – Már a szobákat is előkészítettem, bár akkor gondolom elég lesz az egyik is… - mondta Ericre és rám nézve. Ez valahogy elég zavarba hozott és elfordulva bólintottam. – Rendben. Akkor mehetünk is ebédelni

Ebédnél nem sokat beszéltünk, csak a végén, mikor kihozták a desszertet.

- És mikorra tervezitek? Tulajdonképpen hol akarjátok megtartani? – kérdezte apám, miközben a saját sütijének látott neki.

- Ő… mit is? – Próbáltam nem idiótának kinézni, de fogalmam se volt, hogy mire érti.

- Az esküvőre értem.  Itt nem engedélyezik az egyneműek házasságát. Gondolom már elgondolkodtatok ezen. Vagy tévedek?

- Ó… - Maradt a villa a levegőben, mikor épp egy falatot akartam bekapni.

- Sajnálom uram. Még csak tegnap kérdeztem meg, így nem beszéltük át – mondta Eric helyettem is.

- De gondolom te már utána néztél.

- Igen – szólalt meg ismét a mellettem ülő, de immár apámra szegezte tekintetét. Mosolyogva fordult felém. – Ha Hollandia megfelel, akkor szeretnélek elvinni oda jövő nyáron, hogy véglegesítsük. Benne vagy?

A villa kiesett a kezemből és csörömpölve adta a tudtunkra, hogy a tányérral való találkozás fájdalmas neki.

- Persze! – Majd kiugrottam a bőrömből, mikor kipattantam a székből, hogy karjaim szeretőm nyaka köré fonjam. Még apám figyelemfelkeltő köhécselése se hatott meg.

A nap többi részében nem hoztuk szóba az esküvőt, viszont ez volt az év legjobb napja. Olyan dolgokat tudtam meg apámról, amit az elmúlt 25 évem során nem. Anyám folyton megígértette velem, hogy többször meglátogatom őket. Eric-kel nem egy vággyal teli pillantásunk volt, mikor azt hittük, hogy senki nem látja.

- El se hiszem, hogy vége – mondtam ledőlve a futonra behunyt szemekkel. Éreztem, ahogy egy kéz simít végig az arcomon és kitűri a hajamat a szemeim elől.

- Én meg azt nem hiszem el, hogy túl vagyunk ezen és nincs több titok – mondta egész közelről.

- De hidd csak el. – Nyitottam ki szemeim, majd kezeim meztelen mellkasára tettem, mire éreztem, hogy megremeg a teste. – Még mindig nem akarod?

- Én mindig akarlak, de ne engem hibáztass, ha holnap fel kelni se tudsz! – Nyomta le kezeimet fejem mellé, majd rákulcsolta sajátjait.

- Hülye, akkor hibáztatlak, ha fel fogok tudni kelni – vigyorogtam, ahogy felemeltem a fejem, de nagy bánatomra elhúzta a fejét. Cserébe kapott egy nem túl kedves morgást a részemről.

- Ne kísértsd a sorsod, Kazu – hajolt a fülemhez, amint visszaengedtem a fejem a párnára.

Nem, nem akartam visszafojtani a hangom, így aki elhaladt  szoba mellett vagy csak épp a közelében volt, biztosra veszem, hogy hallhatta a sóhajt, ami kijött belőlem.