Change, avagy a múlt árnyékában

Kezeim remegnek, ahogy a csap felé nyúlok és elforgatom a nekem tetsző irányba. Érzem, hogy kiráz a hideg, mikor hirtelen bőrömhöz ér a hideg víz. Fogaim összekoccannak egy pillanatra és úgy imádkozom, hogy tűnjön el minden a fejemből. Le kell higgadnom!

Ismét exem jut eszembe, az a hitetlen arca, amit az okozott, hogy látta barátját, vagyis élettársát egy másik idegen sráccal csókolózni. Nos, igen. Nem épp így terveztem azt az estét. És mi az oka ennek az egész szarságnak? Egy rohadt döntés, hogy én rövidebb úton menjek haza! Őszintén, hogy lehet elcseszni egy egész életet egy ilyen apró semmitmondó választásnak?

- Eric, minden rendben? Már egy jó ideje bent vagy… - Felkapom a fejem. Ez az aggódó mély hang egy olyan srácé, akinek hála az életem totál kifordult magából. Szinte, mintha egy új világba csöppentem volna.

- Áh, persze… Mindjárt megyek – Hangom megremeg. Teljesen elfelejtettem, hogy a testem átfagyott, miközben engedtem magamra a hideg vizet. Hogy történhetett mindez? Egyre jobban reszketni kezdek. Tényleg jobb lenne kimenni a zuhany alól. Gondolataim össze-vissza kavarognak a fejemben, szinte szétszakítják a koponyámat. Összeszorítom fogaim, amik már fizikai fájdalmat okoznak. Próbálom enyhíteni a fájdalmat és nem gondolni a fázásra. Nyugodj le! Nyugodj le! Mantraként kezdem el kántálni ezt a két szót.

- Eric, bemegyek! – Ijedten fordulok az ajtó felé, közben elzárom a csapot és villámgyorsan kapom le a törölközőt a helyéről. A nálam fiatalabbik srác már bent áll a fürdőben.

- Ki-ki mon-mondta, hogy be-jöhetsz…? – Az átfagyástól és az idegességtől alig bírom kiejteni a számon a szavakat. Ren nem szólal meg csak felém lépdel. A kabin ajtaja szélét megfogja és elhúzza.

- Eric… - Szemeiből árad a szomorúság, mikor rám néz. Nem szeretem, mikor ezt csinálja. Érzem, ahogy a legmélyebb pontomig belém lát. Szinte kutakodik bennem és én nem tudom elrejteni előle azokat a rossz érzéseket. A törölközőt magam előtt tartva szorongatom. A jeges víz ellenére kezd egyre forróbb lenni a testem.

- Mondtam, hogy… mindjárt megyek… - szólalok meg elég morcosan és dühös pillantással jutalmazom. Nem törődik azzal, amit mondok csak úgy, ahogy van, belép a zuhany alá.

- Megint hidegvízben zuhanyoztál? Teljesen átfagytál… - Próbálkozásom, hogy eltolom magamtól kudarcba fullad és akaratlanul bújok az ölelésébe.

- A te hibád… - búgom mellkasának és testem megállíthatatlanul reszket még a karjaiban is. – Minden a te hibád… - Fogaim összekoccannak, ahogy felemeli az államnál fogva a fejemet. Agyamat ellepi a köd és olyan, mintha minden eltűnne. Mért csak ilyenkor ürül ki teljesen?

- Igen, igen. Had tegyem jóvá – Mikor így duruzsol azon az érzéki hangján nem bírok parancsolni sem belsőmnek, sem a külső részemnek – Az ajkaid is teljesen lilák – búgja és végignyal felső említett részemen. Akadozott sóhaj szökik ki számon és belenyögök a csókba. Kezeim felfuttatom a hátán és még jobban magamhoz vonom testét. Ez a melegség, ami belőle árad, olyan akár egy drog. Így van. Függő vagyok. És Ren az én drogom. Minden egyes alkalommal, mikor a közelemben van forrónak érzem az egész lényem. A szívem ki akar ugrani a helyéről. Ha nem nyugtatom le magam valamivel, kifordulok magamból. Ez mind az ő hibája. Ha aznap nincs az a találkozás, akkor boldogan élném az életem az első barátnőmmel…

- Eric… menjünk az ágyba… - fülemhez hajolva suttogja a szavakat, ami csak még jobban feltüzel. Egy elégedetlen sóhajjal közlöm nem tetszésem, hogy abbahagyta a csókot. Testemen minduntalan érzem kezeit, ahogy feltérképez, mintha nem ismerné már épp eléggé lényem minden pontját. Kívülről-belülről.

- Siess máár… - lehelem az utolsó megmaradt erőmmel nyakába. Teste megfeszül, pillanatok alatt felemel és megindul a háló felé. Szinte ledob a hatalmas ágyra és lekapja magáról a felsőjét. Tekintete vadságba vált. Végignyal ajkán, mintha kiszáradt volna. Fekete, rövid haja félig elfedi sötét szemeit, amivel minden egyes testrészemet megvizsgálja. Mindkét karomat felé nyújtom és megadom magam az áhított vágynak. Ismét legyőzött. Ahogy egyik lábával az ágyra térdel és felém hajol kezemmel tarkójánál fogva magamhoz húzom. A másikkal a szemébe lógó tincseket hátrasimítom és válaszokat keresve fürkészem a vággyal ködösített szempárt.

- Mért van az… hogy te belém látsz, de én mindig meglepődöm a tetteiden? – Ren csak egy szexi mosolyt küld felém és csókra invitál. A kérdésem ismét csak költői lett. Megannyiszor csókolóztunk már, de még mindig a mennyekbe tud repíteni akár csak egyetlen csókja. Fogalmam sincs hol tanulta ezt, de az is lehet, hogy a vérében van. Már arra is gondoltam, hogy nem ember. Lágyan beleharap alsó ajkamba, mintha figyelmeztetni akarna.

- Elkalandoztál – Örvénylő tekintetébe nézek. Hangja gyermekien hangzik. Hogy tud egyszerre vad, erős férfi lenni és közben ártatlan, mint egy kisgyermek. Kezei egy pillanatra sem állnak meg, végigpásztázzák minden egyes porcikámat. Többet nem szólalok meg csak átadom magam az érzésnek. Szemeimet csukva tartom, szinte önkényes reakció. Ez a drog, ami nap, mint nap kínoz engem… az őrületbe kerget…

Ajkait is bevetve lejjebb halad és mellbimbóimmal játszik. Mikor ráharap az egyikre, kezemmel megrántom a haját.

- Mondtam…hogy..nhe… - Csak elvigyorodik és felnyomja magát. Felettem térdepelve mér végig. Nem tudom, hogy mi olyan rohadt érdekes rajtam, de kiborít, mikor ezt csinálja. Ülőhelyzetbe tornázom magam és villámokat szórva a tekintetemmel rámeredek. Egy ideig farkasszemet nézünk egymással. Férfiasságom már lüktet a fájdalomtól, de megemberelem magam és nem nyúlok magamhoz. Jobbommal álla alá nyúlok és épphogy bőrét súrolva, mint egy mágnes magamhoz húzom, hogy megcsókoljam. Ren egyre jobban előre dől, nem is sejtve, hogy hirtelen megállítom és elvigyorodva döntöm magam alá. Hasára ülök, kezeimmel az ágyhoz szorítom és érzékien közel hajolok szájához. Alsó ajkába harapok és megízlelem. Karjaimat elhúzom és hátranyúlok a nadrágjához. Lehúzom a cipzárt, majd lejjebb tolom a nadrágot. Kapcsol, mert csípője megemelkedik, amennyire engedem neki. Bokszeréből előveszem hímtagját, ami már teljesen merev.

- Eric… - Lenézek a szemébe. Zihál. Kezei utat törnek és bejáratomnál kutakodnak. Mikor belém helyezi egyik ujját felnyögök. Hideg. Észre sem vettem, mikor kente be őket síkosítóval. Fejem hátrahanyatlik, majd vissza és mély lélegzeteket véve próbálom ellazítani testem, amint egyre több ujja hatol belém. – Még mindig nem szoktál hozzá igazán…

- Ehhez… nem… lehet… - zihálom.

- Egyre feszültebb vagy mostanában… – Ha nem mondja, nem veszem észre. Tudom, hogy az vagyok. Nem tudok ellene mit tenni. A fejemben annyi minden van, kivéve ilyenkor. Az ujjak hirtelen eltűnnek. Kezem önkénytelenül mozgott egész eddig a férfiasságán. Ren markába veszi a golyóimat és tovább kényeztet. Kicsit megemelkedek és lyukamhoz helyezem farkát. Lassan ráereszkedek.  Mindketten felnyögünk. – Nagyon jó… Eric… - Látom, ahogy mosoly kúszik arcára.

Ennyi az utolsó emlékem a tegnap estéről. Rémlik, hogy elkezdtem mozogni és Ren velem együtt mozgatta a csípőjét, de nem emlékszem, hogy elmentem volna. Szemeimet erre a gondolatra becsukom, mire szemöldök ráncolva tapintom ki a nedvességet. Biztosra veszem, hogy mindketten elélveztünk. Oldalast felülök, mert a csípőm egyre jobban kezd fájni. Kikászálódnék az ágyból, mire két kar visszaránt a derekamnál fogva. Felkiáltok, először ijedtemben, majd a fájdalomra, ami fenekembe hatol.

- Te vadbarom! – Sandítok hátra és fejbe verem. Érintésére testem kezd felforrósodni az előző éjjel ellenére.

- Ma szabadnap van, maradj még… - Ahogy belefúrja magát hátamba csak mormogást hallok.

- Valaki miatt vennem kell egy zuhanyt, megint! – Kezdem el kibogozni karjait. Mikor végre sikerül, az ágy szélére kúszok, mire ismét fekve találom magam. Reflexből becsukom a szemeimet. Megadva magam sóhajtok.

- Szeretlek, Eric! – Feltörő nyögésem elfojtom. Fölém hajol és megcsókol. Lágyan ízlelget, míg rá nem harapok nyelvére.

- Most elmegyek tusolni. Ajánlom, hogy te se fetrengj egész nap! - Otthagyom Rent az ágyon duzzogni. Átkozom magam, hogy nem bírok neki ellenállni és minden alkalommal megteszem azt, amit akar. Nem kényszerít rá senki, de a vágy totál elveszi az eszem. Nem mintha ez szerelem lenne. Az egy nagy hülyeség! Az életemben egyszer vagyok szerelmes és az a személy már elhagyott. Ren még fiatal, előtte áll az élet. Lehet, hogy nem vagyok sokkal idősebb nála, de amit fontosnak tartottam már rég nincs többé. A tükörbe nézek és elfintorodom. Tele vagyok lilafoltokkal. Ez a mániája. Olyan helyeken hagy nyomot, amit még épp elfed a ruha, de ha közelebb kerülnék valakihez az észrevenné. Nem tudom mire ez a féltékenység. Az elején megmondtam, hogy semmi szerelem nincs bennem iránta. Persze ez nem gátolja meg, hogy ő minden percben hangoztassa az imádatát. Lehet, hogy egy számító egy dög vagyok, de ez mind az ő hibája. Nem voltam ilyen, mielőtt találkoztam vele. Teljesen megváltoztatott az a véletlen találkozás. Mostanában gyakran ötlik fel bennem, hogy mi lett volna, ha aznap nem a rövidebbik úton megyek haza. Ha ezt az egy dolgot megváltoztatnám, talán az egész életem máshogy alakul. Nem találnak fejbe baseball ütővel, nem mentenek meg, nem csókol meg egy vadidegen srác és legfőképp nem hagy el a barátnőm. Kész sablon ez a sztori!

Húsz percig állok a zuhany alatt és még pár perc, míg lemosom magamról az előző éjszaka nedvét.  Fürdőből kilépve dörzsölöm a hajamat a törölközővel egy másikat pedig derekamra tekerek. Nyakamra teszem a kisebb anyagot, majd követem az illatokat.

- Neked tényleg nincs más dolgod? – A hűtőhöz sétálok és belesek. Kiveszem a tejet, majd úgy ahogy van beleiszok. Ren vigyorogva áll és készíti tovább a reggelit.

- Eric, mindig azt hangoztatod, hogy olyan gyerekes tudok lenni, mégis sokszor viselkedsz úgy, mint egy kis tinédzser.

- Na ide figyelj! – Mutatok rá az önelégülten mosolygó srácra. – Te csak ne oktass engem ki! Még a sulit se végezted el és… - Ekkor megszólal a telefonom – Várj! Ezt fel kell vennem. – mondtam és a hang irányába mentem.

- Igen? – szóltam bele a telefonba.

- Eric… Hinakoról van szól… - rekedtes hang hallatszott a másik oldalon. Mikor meghallottam a nevet, a fejembe tódultak az emlékek.

„- Hogy tehetted ezt? Egy sráccal csalsz meg? Élvezted, hogy annyit idegeskedek miattad? – Elfojtott síró hang. Szipogásokkal megszakított beszéd. – Szereted? Ha őt szereted miért nem mondtad a szemembe? Nem, nem értettem volna meg, de legalább nem hazudtál volna! Ennyit érnek azok az évek, amíg együtt voltunk?

- Ez nem igaz! Még csak most találkoztunk! – Fejem ismét lüktetni kezdett, pedig épphogy csak elmúlt a fájdalom.

- Szóval, te bárkit megcsókolsz, legyen az férfi vagy nő, akit egyáltalán nem is ismersz? – Gúny és elkeseredettség keveredett arcán. Kezem remegett az erőfeszítéstől, ahogy támaszkodtam rajta. Talán akkor nyomhattam fel magam ülésbe, mikor meghallottam hitetlenkedő hangját.

- Ez nem így van… - próbáltam mentegetőzni, de amit látott nem lehetett kimagyarázni, hisz az volt ami. – Hinako, én-

- Nem érdekel! Hülye Eric! Menj a fenébe! – Csapta ki az ajtót és elrohant.”

- Anya… mi van Hinakoval? – kérdeztem alig hallhatóan.

- Hinako a kórházban van… Az este… belekötöttek az utcán, tovább akart menni, de követték… Uramisten, Eric! Kés volt náluk és többször is megszúrták! Stabilizálták az állapotát, de… - Megdermedve álltam kezemben a telefonnal. Nem hallottam, hogy mit mond anyám a telefonba. Mintha hirtelen besötétedett volna, homályosodni kezdett előttem minden. Észre se vettem, hogy eleredtek a könnyeim csak akkor, mikor a földre esett egy könnycsepp. Megköszörültem a torkom.

- Majd… visszahívlak… - Kinyomtam nem törődve a nevem szólongatásával. Az ágyra vágtam a telefont és berohantam a fürdőbe. Lemostam a nyomokat az arcomról, majd felkaptam magamra valami ruhát és kiviharoztam a nappaliba, ahol Ren vizslatva fordult felém. Remegő kezekkel kaptam magamra dzsekimet.

- Dolgom akadt… m-majd… jövök. – Próbáltam elhadarni, de mintha elfelejtettem volna beszélni, gondolkoznom kellett, hogy mit mondjak. Dzsekim gombjait meg se merészeltem begombolni, miután már sokadszorra vétettem el.

- Eric, mi történt? – Jött oda Ren és vállamra tette a kezét annak érdekében, hogy maga felé fordít.

- Majd jövök! – Ismételtem meg nyomatékosabban és rá nem nézve elütöttem a kezét, majd kiviharoztam az ajtón.

Agyam tele volt rosszabbnál rosszabb gondolatokkal. Félre értés ne essék. Többször próbáltam visszahódítani Hinakot, de ő hallani se akart a dologról. Egy ideig még én is mérges voltam, hogy első félrelépésem és mégis így kezeli. Rendben, az igaz, hogy ez se kellett volna, de azt hittem, hogy ha látja a próbálkozásomat, akkor megbocsát és visszafogad.

Ennek ellenére nem ez történt.

Már alig kaptam levegőt, de kényszerítettem a testem, hogy tovább fusson. Több, mint félórás sétára van tőlem a kórház, de most alig húsz perc alatt megtettem az utat. Egyáltalán anyám honnan tudja, hogy mi történt? Persze jó viszonyban voltak és sajnálta, mikor szakítottunk, habár a miértjét nem tudja. Míg fejemben ezernyi gondolat futott végig, észre se vettem, hogy elhagytam a recepciót. Rémlett, hogy megálltam kérdezni, mert fejemben ismételgettem a szoba számát. Levegő után kapkodva kerestem szemeimmel a táblát. Alig szúrtam ki már meg is indultam felé. Az ajtó csukva volt és kezem megakadt a kilincsen. Mély levegőt vettem, majd lenyomtam. Ijedten kaptam el, mikor egy vészjósló hang megszólított.

2.fejezet Kikezdett emlékek