Bevezető a Broken Feels világába
Sose gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet. Egy rövidebb utat választottam, hogy hamarabb hazaérjek. Az a rövidebb út egy parkon vezet át, ahol mért is ne a lámpák épp akkor alszanak ki, mikor én áthaladnék. Csak a cipőm halk kopogását hallottam, majd csatlakozott hozzá egy tompa puffanás, mire ijedtemben megugrottam és egy fél fordulatot tettem a pillanat törtrészében. Persze, hogy csak egy macska borított fel valami zsákot.
Szívemet lecsillapítottam, miközben alaposan körbenéztem, majd lassú léptekkel mentem tovább. Síri csend volt az egész parkon. A gondolataimat eltereltem egy sokkal szebb helyekre. Elképzeltem, ahogy hazaérve nyakamba ugrik barátnőm és mosolyogva üdvözöl, majd egy szenvedélyes csókba taszítjuk egymást. E képzelgéseket gyors eltávolítottam agyamból, mielőtt még odalent is feléledne az a bizonyos testrészem. Észre se vettem, hogy egy ideje nem figyeltem a körülöttem lévő dolgokra, amik most ismét belopták maguk a fülembe, mitől hangosan lüktetni kezdett.
Követnek. Álltam meg, mire a lépés hangok is abbamaradtak rögtön utánam. Ismét elkapott egy félelem, mikor tettem egy lépést mögöttem is megmozdult az illető. Meg kellene néznem, hogy valós-e vagy csak beképzelem az egészet. Hallottam, hogy pár hete több támadás is történt a környéken. Fogalmam sincs, hogy miért jöttem erre ennek ellenére, de megtettem és ezen már nem tudok változtatni.
Férfi vagy! Hát légy férfi és ne törődj egy ilyen semmiséggel! Bíztattam magam, de tempómon gyorsítva próbáltam kiérni a végeláthatatlan füves, sűrű fákkal körülvett helyről. Mintha csak a fülemben dobolnának úgy hallottam a szívem lüktetését, ami keveredett a lépések zajával. Még mindig sétáltam ugyan, de lábaim szaporán vették a métereket. Megembereltem magam és hátrafordítottam egy kicsit a fejem.
Kár volt.
Akkora ütést éreztem a fejemen, mitől pillanatok alatt a hűvös betonon landoltam. Éreztem, hogy nyitva a szemem, de összemosódott minden előttem. Egyre jobban zúgott a fülemben valami, talán egy légy szállt bele? Idegesítő. Maradj már csendben!
Hányingerem van. Szinte forr a fejem. Hűvösség. Annyira jó érzés. Még. Csak még egy kicsit. Ne! Ez forró! Áh, mintha lebegnék. A szellőt érzem az arcomon? Mi is történt? Olyan üres az agyam.
- Hm... – Megint elfogott a hányinger. Azt hiszem, kezdek magamhoz térni. De nem akarok! Annyira jó ez a tudatlanság!
Szemeimet nagy nehezen, de végre felnyitom, erre a nagy semmi válaszol ébredésemre. Hol a fenében vagyok? Alig fordítom el a fejem egy éles szúrást érzek benne és több száz ló dobogását hallom a fejemben.
- Ebbe belehalok! – Fejemet amilyen erősen csak tudom, a párnához szorítom, mintha csak megoldanék ezzel bármit is. Hűvös és nedves dolog ér kezemhez.
- Nem sok, de legalább leviszi a lázad. – A fájdalom eltűnik egy pillanatra, mikor maghallok egy férfihangot. Miután analizáltam a mondatot és nem tartom fenyegetőnek, nagy nehezen, de a hang irányába fordulok, közben a homlokomra terített nedves törölközőt fogom nehogy lecsússzon.
- Mi t…
- Leütöttek. – meg se várja a kérdésem, mire válaszol – Kihívtam a mentőket, akik behoztak. Semmi komoly bajod nincs, viszont a fejfájás megmarad és egy puklival gazdagodtál.
- Ah-ha… - adtam tudtára, hogy felfogtam. Néma csend. Nem igazán tudom, hogy mit mondhatnék, így csak kinyögtem egy köszönömöt, amire kaptam egy semmiséget. Igazán érdekfeszítő egy ember mit ne mondjak.
Teltek a percek, de semmi pisszenést nem lehetett hallani. Ráemeltem a srácra a tekintetem és szemügyre vettem. Koromfekete haja szanaszét állt, összeveszett a fésűvel? Vagy ősellenségek? Mindegy. Szemei hirtelen az enyéimmel találkoztak. Amit még most sem értek. Mi a fenéért pirultam bele abba, ahogy belefúrta a tekintetét a gömbjeimbe. Éreztem, ahogy az arcom forrósodik, utána már csak azt vettem észre, hogy az idegen megmentőm önelégülten elvigyorodik a széken. Nagy nehezen elfordítottam a fejem és inkább a plafont lestem. Alig egy pillanatra hunytam le a szemem mire kinyitottam egy árnyalak térdelt fölöttem.
- Mégis mi a fenét csi-ch… - Hát persze, hogy akkora fájdalom hasított a fejembe, hogy még beszélni is elfelejtettem.
- Minek látszik? – Annyira rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban. Ha eddig a fejfájástól ürült ki az agyam, akkor most attól, hogy ez a pimasz srác akaratom ellenére vette birtokba a számat. Nem. Nem csókoltam vissza! Legalábbis míg bele nem szédültem a technikájába.
A csókja erőszakos volt. Senki nem nyomta még így magát hozzám. Nem csak ajkaink találkoztak, hanem egész testünk szinte egybeolvadt a ruhákkal és takaróval együtt. Tompult a fájdalom vagy csak leköltözött a férfiasságomba, mert egyre jobban éreztem keménységem.
Azt hiszem ez volt az első találkozásom Rennel, ami valljuk be, hogy teljesen kiforgatta az életemet.
1.fejezet Change, avagy a múlt árnyékában.
|